hirdetés

Egymillió Mazda MX-5-ös – modellgaléria

Éppen egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy elkészült az egymilliomodik példány a Mazda legendás nyitott tetős sportkocsijából, a már a negyedik generációjánál járó MX-5 ezzel tartja a legnagyobb darabszámban készült roadster rekordját.

2016. április 22-én elkészült az egymilliomodik Mazda MX-5. A japán gyártónak 27 évre volt szüksége ahhoz, hogy legyártsa ezt a mennyiséget, amivel a negyedik generációjánál járó modell továbbra is tartja a legnagyobb példányszámú roadster rekordját.

1989-ben jelent mez az első nemzedék, majd 1997-ben követte a már nem bukólámpás második széria. 2000-ben, több mint 500 ezer darabnál jegyezték be a Guinness-rekordot, amit azóta is tart az MX-5. 2002-ben készült el a 600 ezredik példány, 2005-ben pedig, a harmadik generáció megjelenésekor a 700 ezredik.

Mostanáig gyártották ezt a szériát, amelyből 2007-ben jött ki a 800 ezredik, 2011-ben pedig a 900 ezredik darab. Az egymilliomodik példány világkörüli útra indul, látható lesz a Goodwoodi Sebességfesztiválon is.

Mazda MX-5 1989-1997 (NA)

Mazda MX-5 1998-2004 (NB) 

Mazda MX-5 2005-2015 (NC) 

Mazda MX-5/MX-5 RF 2015-