hirdetés

Jövőre jön a Mercedes konnektoros hibridje, melyben egy F1-es autó szíve dobog majd

A Mercedes hivatalosan is megkezdte az AMG One konnektoros hibrid szupersportkocsi promózását, természetesen a hétszeres világbajnok F1-es pilóta, Lewis Hamilton segítségével.

Több évnyi fejlesztés és sokszoros premier halasztás után úgy néz ki, hogy szépen lassan révbe ér a Mercedes konnektoros hibrid szupersportkocsijának a fejlesztése. A gyáriak ugyanis elárulták, hogy jövőre tényleg bemutaják a végleges változatot, amit alátámaszt az is, hogy megkezdődött a modell marketing kampánya is.

Első körben egy kisebb sztori videóval jelentkeztek a németek, melyben az immár hétszeres világbajnos Forma 1-es pilóta, Lewis Hamilton látható az autó társaságában. A cselekmény lényegében annyi, hogy az utolsó futam után Hamilton megköszöni mindenki munkáját, majd egy kis túlórába kezd. Az AMG One sportkocsik viszi ki a pályára tesztelni, de ennek csak az elejét láthatjuk a videóban.

Pedig Hamilton kipróbálta ténylegesen a kocsit, a forgatás után ugyanis így nyilatkozott a szuperjárgánnyal kapcsolatban:  “Nehéz elhinni, hogy tényleg egy Forma 1-es motorral szerelt szupersportkocsi jelenik meg nemsokára. Mi (a Mercedes) ezzel az erőforrással világbajnokságot nyertünk 2015-ben, a fejlesztéseknek pedig hosszú ideje már a részese vagyok én is. Most végre vezethettem is a Project One modellt a filmezés alatt és nagyon büszke vagyok arra az erőfeszítésre, amit a Mercedes-AMG fektetett ebbe a projektbe. Ez az autó minden tekintetben egyedülálló”

A Mercedes-AMG One (fejlesztési nevén Project One) először öt évvel ezelőtt került be a köztudatba, a gyáriak ugyanis akkor jelentették be, hogy a 2015-ös F1 szezon alatt használt erőforrás némileg finomított változatát egy utcai modellnél is hasznosítják majd. Nem sokkal később már azt is megtudtuk, hogy egy konnektoros hibrid modell fejlesztéséről van szó, melyben az 1,6 literes turbós benzines egységet négy elektromos motorral egészítik ki. Egyelőre ennél technikai szinten nem tudni többet, a Mercedes elmondása szerint viszont bőven 1000 lóerő feletti teljesítményre és akár tisztán elektromos üzemmódra is számíthatunk.