hirdetés

Önvezető versenyautót mutattak be Amerikában

Önvezető versenyautóról rántották le a leplet Amerikában. Az Indy versenygép ráadásul már idén debütál majd egy kimondottan pilóta nélküli versenyen Indianapolisban.

Számos önvezető versenyautó kísérletet láthattunk már a tavalyi évben, ám a legtöbb próbálkozás általában teljes kudarcot hozott magával. Most viszont az Indy Autonomous Challenge bemutatott egy olyan járgányt, mely az ígéretek szerint már tényleg képes lesz a versenyzésre, természetesen rendesen megírt program esetén.

Az önvezető pályagép egy Dallara IL-15 versenyautó átalakításából született meg, melyet főként az önvezető rendszerekkel foglalkozó cégek szponzorációiból szereltek fel LIDAR és optikai kamerákkal, na meg persze nagyteljesítményű számítógépekkel is.

„A Dallara alapokra épített IAC versenyautó az eddigi legfejlettebb és leggyorsabb önvezető versenyautó, melyet valaha is láthattunk”- mondta Paul Mitchell, az önvezető versenyszéria igazgatója, aki hozzá tette, hogy a kocsiba szerelt technológiák miatt annak az értéke eléri az 1 millió dollárt is.

A tervek szerint az első önvezető Indy verseny októberben lesz megtartva az Indianapolis Motor Speedway veresenypályán, ahol 39 egyetemi csapatból álló mezőny fog versengeni az első helyért. Na de hogy versengenek egymással a csapatok, ha a kocsi magát vezeti? Úgy, hogy az egyetemek (melyek nem csak Amerikából, hanem összesen 11 országból lettek kiválasztva) csak magát a felszerelt autót kapják meg, annak a szoftveres hátterét mindenkinek magának kell megalkotnia. Persze, vannak alapvető biztonsági kritériumok, melynek meg kell majd felelni, de a többi az egyetemisták képességein múlik majd. Érdemes tökéletesíteni minden egyes megírt programsort, mert az első helyezett a kocsi teljes értékét megkapja nyereményként, azaz aki az első helyre hozza be a versenygépet, annak 1 millió dollár üti majd a markát!