hirdetés

Kétség nem fér hozzá, hogy sikeres lesz az EQS luxuslimuzin a Mercedes szerint

A Daimler vezérigazgatója beszélt arról, hogy bár egy teljesen új modell épül be a palettára, az EQS elektromos luxuslimuzin garantáltan profitot fog termelni.

A Mercedes nemsokára leleplezi a paletta csúcsát képviselő elektromos modelljét, mely EQS néven kerül be a palettába. Ennek fényében szépen lassan már elkezdték a németek szivárogtatni az érdekes információkat, például megismerkedhettünk már a teljesen digitális műszerfallal, tudjuk, hogy mesterséges intelligencia által vezérelt személyi asszisztens figyeli majd minden lélegzetvételünket, illetve tisztázódott, hogy akár 520 lóerős teljesítmény is kipréselhető majd a legerősebb változatból 700 kilométeres villanyos hatótáv mellett.

Természetesen mindezeken túl még technikai újdonságok tömkelegét ígérik a gyáriak, ami érthető is, ha a kínálat csúcsára szeretnének felhelyezni egy villanyos modellt. Na de meg fog térülni a fejlesztésbe fektetett költség? A Daimler vezérigazgatója szerint ehhez nem fér kétség!

Ola Kallenius a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung magazinnak beszélt arról, hogy ugyan életszerűtlen S osztály szintű értékesítésről beszélni, hiszen nem egy bejáratott modellről, hanem egy igazi újdonságról van szó, viszont az előzetes felmérések szerint egyértelműen profitot fog termelni az EQS is.

Ezt a Mercedes vezér nem csak azzal magyarázza, hogy egyre nyitottabbak a vásárlók a villanyos modellek felé, hanem azzal is, hogy a drágább modellek jellemzője, hogy nagyobb profitot termelnek a gigantikus árrés miatt. „A logika változatlan: a legfelsőbb szegmens ígéri a legnagyobb haszonkulcsot is.”- tette egyértelművé Kallenius az interjúban.