hirdetés

Lamborghini mérföldkő: elkelt a húszezredik Huracan

Ugyan, a Lamborghini legnagyobb sikere egyértelműen az Urus SUV modellhez köthető, azért a Huracan esetében sem panaszkodhatnak az olaszok. A 2014-es piacra dobás óta már húszezer példányt sikerült értékesíteniük belőle.

A megfizethetőbb árú tömegmodellek esetében egy-egy gyártó a milliós példányszám átlépésekor ünnepel igazán, ám ez a cél abszolút nem reális egy olyan vékony vásárlói réteget megcélzó márka esetében, mint például a Lamborghini. Ezért tökéletesen megérthető, hogy most, a húszezredik átadott Huracan modell után mérföldkőről beszélnek az olaszok.

A Huracan 2014-ben jelent meg a piacon, tehát 8 év alatt sikerült teljesítenie ezt a példányszámot, ráadásul az utóbbi, járvánnyal és alkatrészhiánnyal megfűszerezett éveknek igazság szerint lassítania kellett volna a folyamatot, ám csodával határos módon abszolút nem ez történt. Főként az Egyesült Államok területén ugrott meg látványosan az érdeklődés a modell iránt, ahonnan a gyári közlemény szerint a vásárlók 33 százaléka került ki.

Mindezek ellenére a húszezredik Huracan nem Amerikába kerül, hanem egy monacói lakos rendelte meg. Egy STO variánsról van szó, melynek V10-es benzines erőforrása 640 lóerős teljesítményre van hangolva.

Természetesen büszke a Huracan eredményeire a gyártó, de nem ez a legsikeresebb modelljük. Az Urus ugyanis fele ennyi idő alatt már majdnem elérte ezt az értékesítési adatot, tavaly év végén tartott 16 ezer példánynál az SUV modelljük. Egy biztos, hogy az autóipar nehézségei láthatóan nem hatnak ki olyan látványosan az olyan réteggyártókra, mint a Lamborghini.