hirdetés

Brutális teljesítménnyel és akár 510 kilométeres hatótávval mutatkozott be a Kia új elektromos autója

Az EV6 már a Kia teljesen új korszakát képviseli. Egy olyan elektromos autóról van szó, mely akár sportkocsikat megszégyenítő teljesítménnyel is elérhető de normál használat mellett több mint 500 kilométert is meg lehet tenni vele egyetlen töltéssel.

A Kia nemrég leplezte le az új márkaarculatát, melynek keretén belül debütált az új embléma dizájn és a szlogen. Most viszont már nem csak a formalitások jelzik az új korszak beköszöntét, hanem itt az első ilyen jellegű termékük is, az E-GMP platformra épülő elektromos EV6-os.

Dizájn terén újat villantottak az ázsiaiak, a villanyos gép kinézete egyik eddigi modellhez sem köthető mérvadóan. Persze, innentől kezdve teljesen szubjektív, hogy valakinek bejön-e a dizájn, az viszont nem elvitatható, hogy egyedi karakterként mélyül el a márka a villanyos autók piacán.

A 4,6 méter hosszú elektromos a méretosztályában parádés 2,9 méteres tengelytávval rendelkezik, ami a padlólemezbe süllyesztett akkumulátorok miatt is kimondottan parádés belső helykínálatot jelent. A belső tér ergonómiája teljesen modern, például a műszerfalat a két hatalmas képernyő uralja (az egyik a műszeregységet foglalja magába a másik pedig az infotainment funkciókat látja el), de azért szerencsére hagyományos fizikai gombok is maradtak szép számban, így nem feltétlenül kell minden funkciót menütengerből elővarázsolni.

Az EV6 lényegi része természetesen a hajtáslánc maga, mely kellő variálhatóságot enged a vásárlóknak. Akkumulátor csomagból például kétféle van, egy 58 és egy 77,4 kWh-s. Az előbbi kérhető hátsó- illetve összkerék meghajtással egyaránt 170 és 235 lóerős teljesítménnyel, az nagyobb csomag esetében pedig ezek a számok már 229 és 585 lóerő között mozognak. Az elektromos hatótáv természetesen kiviteltől függ, de például a nagyobb akkumulátoros egy tengelyt hajtó kivitel a gyári közlemény szerint akár 510 kilométert is képes megtenni egyetlen töltéssel.

Apropó töltés. A Kia EV6 800 és 400V-ról is tölthető, azaz megfelelő gyorstöltő birtokában akár 18 perc alatt a hatótáv 80 százaléka is visszanyerhető, ha pedig csak egy 100 kilométeres út áll előttünk, akkor elég 4,5 perc erejéig a töltőnél várakoznunk.

A legerősebb a két villanymotorral szerelt GT változat, mely egészen elképesztő dinamikával rendelkezik. A 100-as sprintet 3,6 másodperc alatt futja, a végsebessége pedig 260 km/órában van meghatározva. Bár egy ekkora autóval az ember nehezen veszi rá magát, hogy sportkocsikat alázzon meg, a gyáriak szerint van erre is lehetőség. Ezt pedig stílusosan a fentebb látható videóval demonstrálták számunkra.