
Nem teljesen saját fejlesztés volt, félig-meddig csupán egy örökölt projekt, mégis a Citroen egyik legsikeresebb versenyautója lett a ZX Párizs-Dakar változata.
Nem teljesen saját fejlesztés volt, félig-meddig csupán egy örökölt projekt, mégis a Citroen egyik legsikeresebb versenyautója lett a ZX Párizs-Dakar változata.
Alighanem a világ egyik legritkább kombi modellje az a Saab 9-5-ös, amelyet a holland Autoweek kapott lencsevégre. Hivatalosan egy sem készült belőle!
Új megoldással kísérletezik a brit Ariel márka azzal kapcsolatban, hogy miként biztosíthatna nagyobb tapadást fürge utcai versenyautójának a légellenállás növelése nélkül. Röviden összefoglalva: ventilátort épít a járműbe.
A bányaiparban vehetik nagy hasznát annak az önvezérlő teherautónak, amelynek fejlesztésén gőzerővel dolgoznak a Volvo mérnökei. A rendszert már javában tesztelik – méghozzá embertelen körülmények között, 1300 méteres mélységben.
Meglepő átalakítást kínál a 2010-2015 között gyártott Camaro modellekhez az N2A Motors nevű amerikai tuningműhely: fél évszázadnyit öregítenek a típuson. Az eredmény egy páratlan retró-modell.
Az Egyesült Államok piacára való belépést fontolgatja a Volkswagen-csoporthoz tartozó Skoda. A márka vezetője a brit Autocar magazinnak nyilatkozva mondta el: az új SUV, a Kodiaq lehet az első modell, amelyet az óceán túlpartján is forgalmazni kezdenek.
Több mint 6500 rendelést adtak már le eddig a Ford idén érkező új szuper-sportkocsijára, a GT-re. A vevők olyan hosszú várakozással kell, hogy számoljanak, mint nálunk a szocializmus idején.
A New York-i autószalonon már megmutatták a nagyközönségnek, de akkor még nem sok információt közöltek a Toyota GT86 ráncfelvarrott változatáról, amely hamarosan már a szalonokba kerül. Íme, mit lehet immár tudni róla!
A Forma-1-es sztártervező, Adrian Newey tervei alapján, egyes részleteiben még az F1-es autók technikai megoldásait is túlhaladó járművön dolgozik az Aston Martin a Red Bull Racinggel karöltve. A leendő szuper-sportkocsi makettjét most mutatták be.
Alaposan elrugaszkodott a B-szegmensben elfogadott dizájn-normáktól a Citroen az új C3-as tervezésekor. A végeredmény egy feltűnő és alighanem mindenki számára kívánatos modell lett.