A Dacia büszkén leplezte le a versenyautóját, mellyel a Dakar meghódítására készülnek. A Sandrider ugyan a Manifesto koncepció alapján született meg, de teljesen újragondolták, hogy a lehető legalkalmasabb legyen a kihívás teljesítésére.
A Dacia büszkén leplezte le a versenyautóját, mellyel a Dakar meghódítására készülnek. A Sandrider ugyan a Manifesto koncepció alapján született meg, de teljesen újragondolták, hogy a lehető legalkalmasabb legyen a kihívás teljesítésére.
A Porsche Dakar elnevezéssel mutatta be az emelt hasmagasságú 911-est. A fejlesztés kezdeti stádiumában azonban teljesen más volt a németek elképzelése a modell nevét illetően.
A Porsche elnöke szerint a 911 Dakar piacra dobása csak egy folyamat első lépése. Ha kedvező a fogadtatás, akkor a 911 modellcsaládban további terepjáró átiratok bukkanhatnak fel.
Hivatalosan is leleplezte a Porsche a terepre szánt 911-est. Nem meglepő módon a terepesítés nem tett jót a végsebességnek és a kanyarvadászatnak, de még így is közel azokat az értékeket hozza az autó, mint a hagyományos változatok.
Ismét elindul a Land Rover a Dakar ralin jövőre, igaz nem a versenyzők között, hanem a Bahrain Raid Xtreme csapat két kisegítő autója lesz az új Defender.
Bemutatkozott a SsangYong kimondottan Dakarra fejlesztett versenygépe. Rexton DKR néven debütált, de szinte semmi köze nincs a széria változathoz.
Egy igazi Porsche legenda került kalapács alá a márka fennállásának hetvenedik évfordulóján tartott RM Sotheby’s árverésen. Nem meglepő, hogy igen borsos áron talált új gazdára.
A 2008-as DKR-t váltja le a következő Dakar-futamon a Peugeot 3008-as alapjaira épített új versenyautója. Hivatalosan Párizsban mutatják majd be.
Minden idők legsikeresebb csapatának tagjaként indul a jövő évi Dakar-ralin a kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb a Peugeot új autójával.
Egy sor információt osztott meg a Peugeot az idei Dakar-futamon indítandó új versenygépével kapcsolatban. Csak azt nem, hogy mennyivel lesz erősebb az új sivatagi szörnyeteg.