hirdetés

Elektromos SUV invázióra készül a Jaguar

Gőzerővel készül a Jaguar az elektromos átállásra, ezért már most fejlesztés alatt van egy három tagból álló teljesen új SUV modellcsalád.

A Jaguar még tavaly jelentette be, hogy 2025-től már csak elektromos modellek lesznek megtalálhatók a palettájukban. A határidő tehát vészesen közeleg, ezért már most megkezdődtek az új fejlesztések. A trendeket követve első körben SUV modellekkel töltik fel a kínálatot a gyáriak.

Legalábbis erre enged következtetni, hogy az Autocar magazin értesülései szerint három új elektromos SUV fejlesztése folyik egyszerre a Jaguarnál, melyek várhatóan 2025 elején érkeznek be a szalonokba. Egyelőre kár még dizájnról és részletekről beszélni, hiszen még a tanulmány változatok sem mutatkoztak be, azokat ugyanis 2024 elejére ígérik az illetékesek.

Azt viszont már most tudni lehet, hogy a trió legkisebb tagja a Range Rover Sport osztályában indul harcba majd a vásárlók kegyeiért három, illetve ötajtós kiszerelésben egyaránt. Érdekes lehet még a Jaguar új zászlóshajója, mely értelemszerűen a kínálat legnagyobbja lesz, a megjelenését pedig az ázsiai és az amerikai vásárlók ízlésére szabják majd.

Az újdonságok a Magnával közösen fejlesztett, Panthera névvel ellátott alumínium platformra épülnek fel, ami az egy- és kétmotoros felállást egyaránt támogatja, ráadásul lehetővé teszi a 800V-os technológia használatát is.