A kínai Lynk&Co új modellje egy kimondottan lendületes formatervű hibrid szedán lesz. A legerősebb kivitel esetében ráadásul lóerők terén sem lehet hiányérzetünk.
A kínai Lynk&Co új modellje egy kimondottan lendületes formatervű hibrid szedán lesz. A legerősebb kivitel esetében ráadásul lóerők terén sem lehet hiányérzetünk.
Egy svájci kereskedés a most futó Peugeot 208-as szériát alakította át úgy, hogy azzal a legendás 205 Rallye kivitelnek állítanak emléket. Nem egyszeri próbálkozásról van szó, bárki megvásárolhatja a különlegességet.
A Koenigsegg Jesko kapcsán leginkább a rekordokról szoktak szólni a hírek. A svéd hipersportautó-gyártó most azonban mással rukkolt elő a modellel kapcsolatban, 24 karátos arannyal fedték be a szénszálas karosszéria bizonyos részeit.
Az AMG egy kicsit tovább finomította az SL Roadstert, amivel egyben létre is hozták a típus történetének eddigi legerősebb kivitelét. A 63 S E Performance már a 800 lóerő feletti ligában játszik.
Kimondottan áramvonalas és futurisztikus megjelenést kapott a Wuling legújabb autója, mely először hibrid formában lesz elérhető, de már készül a tisztán elektromos kivitel is.
A Suzuki nemrég még tanulmányként mutogatta az új Swift generációt, most viszont már a végleges változatot jelentették be.
Az Audi győri üzemében legördült a gyártósorról az utolsó TT, ezzel pedig hivatalosan is lezárult egy időszak nem csak a német márka, hanem a magyar autógyártás történetében is.
A McLaren is egyre inkább eltolódik a villanyosítás felé. Ugyan, most még piacra dobták a 750S modellt, mely villanyosítás nélküli V8-as motort tartalmaz, de a gyártó közleménye szerint ez nem fog már többet megismétlődni.
A BMW hivatalosan is beszüntette a belsőégésű motorok gyártását Németországban. Persze, ez közel sem jelenti azt, hogy eltűnnek a benzines és dízel modellek a palettáról.
Digitális műszeregységgel, automata sávváltási lehetőséggel és modern vezetést-támogató rendszerekkel frissült fel a Lexus LS a 2024-es modellévre.