
A Figure és a BMW együttműködéséből születhetnek meg a jövő robotmunkásai. A tech startup által fejlesztett robotok a cég álláspontja szerint nem helyettesítenék az emberi munkaerőt, hanem segítenék azt.
A Figure és a BMW együttműködéséből születhetnek meg a jövő robotmunkásai. A tech startup által fejlesztett robotok a cég álláspontja szerint nem helyettesítenék az emberi munkaerőt, hanem segítenék azt.
A jelenlegi márkaarculatához alakította a Kugát is a Ford. A ráncfelvarrás ráadásul egy új felszereltségi szintet is hozott, mely egy kis terepjárós hangulatot kínál a vásárlóknak.
Azt gondolhatnánk, hogy az autók drágulása komoly kihatással van az amúgy is drága modelleket kínáló gyártók eladásaira. A tények azonban mást mutatnak. A Porsche például nagyon szép eredményeket produkált tavaly, ráadásul nem csak a Cayenne és a Macan modellek voltak kiugróan sikeresek, hanem a 911-eseket is úgy vitték, mint a cukrot.
A Volkswagen már korábban bejelentette, hogy dolgozik a ChatGPT autókba integrálásán. Most úgy tűnik, hogy sikerült meglépni a feladatot, ugyanis tavasszal debütál az új személyi asszisztens a német modellekben.
A Vörös-tengeren tapasztalható támadások miatt nem érnek Magyarországra időben a Japánban gyártott motorok, ezért egy hét kényszerszünetet tart az esztergomi Suzuki-gyár.
A BMW a CES 2024 rendezvény keretein belül leplezi le a jövő modelljeiben megtalálható operációs rendszer képességeit, melyek több újdonságot is hoznak magukkal. Ilyen például a gaming, a TV nézés és a továbbfejlesztett kiterjesztett valóság lehetősége.
A Volkswagen egyik legfontosabb és legikonikusabb modellje a Golf, mely idén immár ötven éve létezik a köztudatban. Érthető, hogy ebből az apropóból egy újdonsággal készülnek a németek, ám egyelőre szó sincs új generációról, hanem a most is kapható verziót frissítik inkább fel alaposan.
A Forma 1 világában létfontosságú, hogy melyik csapat milyen gyorsan tudja megoldani a boxkiállásokat, akár szélsőséges körülmények között. A Red Bull most bebizonyította, hogy nekik az se baj, ha éppenséggel semmit sem látnak akció közben.
A Ford és a Volkswagen is egy új biztonsági rendszer bevezetését tervezi, aminek feladata a biciklisekre ajtórányitás megakadályozása lesz.
Egészen furcsa visszahívási akciót jelentett be a Porsche, miután kiderült, hogy néhány 718 Cayman és a Boxster modellnek túl magasra emelkedhet ki a hátsó légterelője, ezzel nem csak az autó viselkedését megváltoztatva, de eltakarva a középső féklámpát is.