
A Renault még a Párizsi Autószalon előtt leleplezte a legújabb koncepcióját. Az Embleme a francia gyártó jövőképét mutatja be, azaz nem minden az akkumulátoros-elektromos megoldásról szól.
A Renault még a Párizsi Autószalon előtt leleplezte a legújabb koncepcióját. Az Embleme a francia gyártó jövőképét mutatja be, azaz nem minden az akkumulátoros-elektromos megoldásról szól.
Amerikában perre megy a gyártóval szemben pár Mazda 6 tulajdonos, miután kiderült, hogy az autó fűtött ülései úgy túlmelegednek, hogy azok konkrétan égési sérülést okoznak. A vád szerint a gyártó már régóta tudhatott a hibáról, de nem léptek semmit, hogy biztonságosabbá tegyék az autót.
A Mercedes már egy ideje kínálja a 3-as szintű önvezető rendszerét a vásárlóknak, ám ez a funkció eddig csak 60 kilométeres óránkénti sebességig volt elérhető. Most ezen változtatnak, Németországban ugyanis jövőre már 95 km/órás tempónál is aktiválható lesz az önvezető, de még azért felügyeletet igénylő rendszer.
A legtöbbször vetélytársaknak lehet tekinteni a két német márkát, ám ha a szükség úgy kívánja, mégis össze tud fogni a BMW és a Mercedes. Most Kínában tervez közös üzemeltetésű töltőhálózatot a két német.
A Renault 5 E-Tech természetesen a legmodernebb technológiai megoldásokat hozza magával, de mégis bizonyos szinten magán hordozza a legendás első 5-ös szellemiségét is.
A floridai Legoland csapata mintegy 1850 órányi építés után készült el azzal az életnagyságú Ferrari 296 GTS modellel, melynek nem csak a külseje, hanem a belső elrendezése is zseniális részletességgel lett építőkockákból megalkotva.
Manapság egyre több aktív biztonsági rendszer van az autókban. Megjelentek például a tolatásra figyelő alkalmatosságok is, melyek arra is figyelnek, hogy ne tolassunk ki más érkező jármű elé. De vajon jól működnek ezek? Erre kereste a választ az Amerikai Automobil Szövetség.
A Hyundai által szabadalmaztatott megoldás lényege, hogy nagyobb sebesség mellett megszünteti a kerekek által generált turbulenciákat, ezáltal javítva a közegellenállási együtthatót. Az elektromos autók esetében természetesen ezzel növelhető némileg a hatótáv is.
Az Android Auto legújabb verziója egy mesterséges intelligencia jellegű újítást kapott. A rendszer most már képes pár szóban összefoglalni a hosszabb üzeneteidet, hogy neked ne kelljen sokat olvasni vezetés közben. Természetesen a válaszolásban is segít az új technológia.
A legtöbb luxusautókat gyártó márka jelentős fellendülésről számolt be tavaly. A Bentley viszont nem tartozik ezek közé, az eladások 11 százalékot estek 2023-ban.