Carlin Dunne 2019-es halálos balesete óta tanakodnak a Pikes Peak szervezői, hogy engedjék-e a motorkerékpárokat versenyezni. Most megszületett a döntés, határozatlan ideig minden kétkerekű ki van tiltva a neves hegyi felfutóról.
Carlin Dunne 2019-es halálos balesete óta tanakodnak a Pikes Peak szervezői, hogy engedjék-e a motorkerékpárokat versenyezni. Most megszületett a döntés, határozatlan ideig minden kétkerekű ki van tiltva a neves hegyi felfutóról.
Amerikában egy látványos drón show keretein belül jelentette be az Acura, hogy feléleszti az Integra márkanevet.
A Tesla még 2019-ben döntött úgy, hogy a törött és súlyosan károsodott, de később újjáépített modellek számára nem teszi lehetővé a szupertöltő használatát. Most feloldották a szabályozást, azaz ismét teljeskörű szolgáltatást kapnak az egykoron sérült példányok tulajdonosai.
Az autóritkaságok szeretete sokszor már egészen fiatalon elkezdődik az embernél. Persze, gyerekként még nem vezethet senki járgányokat, hacsak nem elég módos családban van ahhoz, hogy hozzájusson a The Little Car Company termékeihez. Például a most bemutatott kicsinyített 1957-es Ferrarihoz.
A Gazoo Racing a Supra 35. születésnapját ünnepli, amennyire csak lehet, stílusosan. A srácok ehhez most a Lego segítségét is kérték, aminek köszönhetően elkészült az 1:1-es méretarányú építőkockákból készült változat is.
A Mercedes elektromos luxusszedánja megkapta a magyar árlistát is. Drága? Persze! De nem is lehetett nagyon másra számítani.
A fékrendszer meghibásodása miatt kell visszahívni több mint 50 ezer 1-2 éves BMW modellt. A Toyota Supra sem maradt ki a szórásból.
A GM a chiphiány alatt is folytatja a termelést, azaz inkább tárolnak félkész modelleket, míg meg nem érkeznek a kérdéses alkatrészek. Mennyit? A legfrissebb jelentések szerint már így is több tízezer kocsi várja a végső összeszerelést.
A Toyota már egy ideje fejleszti a GR010 Hybrid versenyautó utcára szánt változatát, ám most egyes jelentések szerint mégis úgy dönthetnek a japánok, hogy nem lesz belőle semmi. A prototípussal történt egy baleset.
Amerikában egy nő rendezett ámokfutást egy bevásárlóközpont parkolójában, mert hát milyen dolog az, hogy egy másik autós megérkezik mögé, mikor éppen kitolatna.