
Az elektromos sportkocsik jövőjét szeretné megalapozni a Nissan egy olyan (egyelőre csak tanulmányautóként vizsgált) koncepcióval, amely a japánok szerint megváltoztathatná az elektromos autók megítélését.
Az elektromos sportkocsik jövőjét szeretné megalapozni a Nissan egy olyan (egyelőre csak tanulmányautóként vizsgált) koncepcióval, amely a japánok szerint megváltoztathatná az elektromos autók megítélését.
Meglehetősen különös formájú sportautó prototípusával állt elő a Nissan: az elektromos hajtású BladeGlider elöl jóval keskenyebb, mint hátul.
Az elektromos autóknál a hatótávolság a legkényesebb pont, és tudják ezt a Nissannál is, ahol kísérletképpen megkétszerezték egy Leaf akkumulátorát.
Japánban a Serena legújabb generációjában már bemutatkozott, és hamarosan a Qashqai felszereléseként nálunk is elérhető lesz a Nissan önvezető rendszere.
Hivatalosan is bemutatták a Renault első pick-upját, az Alaskant. Az autót kezdetben csak Dél-Amerikában fogják forgalmazni.
Két nappal a hivatalos leleplezés előtt napvilágot láttak az első képek a Renault újdonságáról. Az Alaskan nevű platós kisteherautó a Nissan Navara alapjaira épült.
Két éven belül megkezdi a jelenleg kínáltnál kétszer akkora kapacitású akkumulátor gyártását a Nissan, amellyel a Leaf hatótávolsága akár a duplájára is növekedhet.
Nagyot ütött a fogyasztási botrány a Mitsubishin: a cég kénytelen eladni 34 százaléknyi részvényét. A vevő nem más, mint az ősi rivális, a Nissan.
Még egy crossover modellt mutatott be a Nissan: az új Kicks méretével a Juke és a Qashqai között helyezkedik el, de európai forgalmazásáról egyelőre nem esett szó.
Új kategóriát talált fel a kínai Venucia, a Nissan partnereként működő gyártó T90 néven egy kupéformájú, crossover jellegű, fiatalos modellel bővítené kínálatát.