hirdetés

Nem csak lóerőben, hanem aerodinamikában is erős a Mustang GTD

A Ford még augusztusban jelentette be, hogy dolgozik egy minden eddiginél gyorsabb Mustang szérián, mely GTD néven kerül majd a szalonokba. Most a gyártó elárulta, hogy mitől is lesz olyan ütőképes az autó. Nem csak a motorerő miatt!

Ugyan a Ford egyre inkább elmozdul a villanyosítás felé, ez nem azt jelenti, hogy már teljesen elfordultak a gyors és erős benzines modellektől. Ennek példája egy jelenleg fejlesztés alatt álló Mustang széria, mely GTD megjelöléssel lesz ellátva és nemes egyszerűséggel a valaha készült leggyorsabb lovacskás Ford lesz.

Egészen pontosan arról van szó, hogy a Ford megpróbál 7 perc alatt körbeérni a Nordschleifén egy széria Mustang átirattal, amihez természetesen nem elég az a tény, hogy a GTD 5,2 literes V8-as motorja 7500-as fordulatszámon üzemel majd és több mint 800 lóerőt tud kipréselni magából.

Éppen ezért a gyáriak nagyon ráfekszenek az aerodinamikára is, azaz minden egy beömlő, légterelő és dizájnelem funkcionális célokat szolgált. Mindezek mellett az autóversenyzés világából átemelt DRS rendszert is felszerelnek rá a gyáriak, azaz menet közben automatikusan képes változtatni az autó a légterelők állását. Ennek a lényege, hogy ha éppen nincs szükség kiemelt tapadásra, akkor a végsebesség megnövelése érdekében csökkentik a leszorítóerőt, ha pedig a kanyarodási-képesség a fontosabb, akkor extra erővel préseli a menetszél az aszfalthoz a járgányt.

Fontos kiemelni, hogy a Mustang GTD esetében a rendszer az első légterelőket is kezeli, sőt, még a hasmagasságot is képes menet közben variálni, ami még gyorsabbá teszi az autót a versenypályán, viszont ez a megoldás már illegális a motorsport világában, így meg sem próbálnak hivatalos versenygépet csinálni belőle.

Inkább egy amolyan rekorder játékszer lesz, amivel kimondottan a tehetős vásárlókat célozzák meg, hiszen a tervek szerint egyetlen GTD példány nagyjából 300 ezer dollárba, azaz picivel több mint 100 millió forintba kerül majd.