hirdetés

Ötajtós kivitelben is megérkezett az új Mini Cooper generáció

A Mini Cooper tavaly esett át generációváltáson, de csak a háromajtós kivitel esetében. Most megérkezett a hosszabb, ötajtós verzió is, egyelőre csak benzines motorokkal.

A Mini nagy dobása volt tavaly az új Cooper generáció leleplezése, mely háromajtós kivitelben benzines és elektromos hajtásokkal egyaránt felkerült a palettára. A hosszabb, ötajtós változatra azonban egészen idáig kellett várni.

Dizájn tekintetében nincs semmi új a nap alatt, azaz a kocsi orra és a hátsó rész kialakítása egy az egyben ugyan az, mint amit a kisebb változat esetében láthattunk már. Ami viszont természetesen más, az a karosszéria több mint 17 centiméteres toldása és természetesen a plusz két ajtó. Ezzel az új Cooper már 4,03 méter hosszú, a szélessége pedig 1,74 méter.

A belső térben nagyobb hátsó lábtérrel és a jellegzetes kör alakú kijelzővel találkozhatunk. A kormány mögötti terület még mindig teljesen üres, persze feláras HUD kivetítéssel megoldható, hogy a vezető szeme előtt is megjelenjenek közvetlenül a fontosabb vezetési információk.

Hajtásláncok tekintetében annyi a változás a háromajtóshoz képest, hogy az elektromos változatokat egyelőre még nem jelentették be. Ez annyit tesz, hogy első körben csak az 1,5 literes 156 lovas és a 2 literes 204 lóerős benzines motor érhető el a nagyobb karosszériához a már megszokott C és S típusjelzéssel.