
Az MG talán egyik legjobban várt modellje a Cyberster, mely egyben a gyártó legsportosabb és legerősebb modellje lesz. Most kiderültek a technikai specifikációk, amik alátámasztják, hogy igencsak impozáns dinamizmust kapnak majd a vásárlók.
Az MG talán egyik legjobban várt modellje a Cyberster, mely egyben a gyártó legsportosabb és legerősebb modellje lesz. Most kiderültek a technikai specifikációk, amik alátámasztják, hogy igencsak impozáns dinamizmust kapnak majd a vásárlók.
A Rimac elvette a Tesla „leggyorsabb sorozatgyártású elektromos autó” címét a Nordschleifén. Csaknem 20 másodpercet adott a Model S Plaid-nek a Nevera, amelyből be is mutatták a csak 12 példányban készülő Time Attack Edition szériát.
A hangzás persze más lesz, de az izomautók rajongói által annyira kedvelt versengési szellem az elektromos jövőben is megmarad Tim Kuniskis, a Dodge vezérigazgatója szerint.
A BMW i7 Protection lényegében az első páncélozott elektromos luxuslimuzin a piacon. Persze, a súlynak ebben az esetben is komoly ára van, azaz ez a sztori nem az 5 másodperc alatti 100-as sprintről szól.
Az osztrák posta nagy szerepet vállal az emissziómentes közlekedés megvalósításában, így folyamatosan töltik fel elektromos járművekkel a flottájukat. A kínai Maxus is komoly szerepet játszik majd a jövő kézbesítéseiben.
A technikai specifikációk egyelőre nem ismertek, de legalább egy képen már megnézhetjük a Huawei és a Chery közösen fejlesztett autóját. Még ősszel megkezdődhet a forgalmazás.
Egy nagyszabású felmérés keretein belül vizsgálta meg a Compare the Market szervezet azt, hogy az elektromos autót kereső vásárlók milyen márkák iránt érdeklődnek az interneten.
Néhány kiszivárgott információ szerint a Honda még idén leleplezi az első elektromos sportkocsiját, mely akár S2000 elnevezéssel is a szalonokba kerülhet. Az NSX utódja szintén tisztán villanyos lesz.
Egy olasz karosszériaépítő-műhely mutatta be azt a Fiat 500e variánst, mely lényegében egy kis motorcsónak és egy városi autó keveréke. A Tender2 elnevezéssel ellátott különlegességnek nincs ajtaja, teteje és hátsó üléssora, ellenben fa berakást találhatunk benne minden mennyiségben.
Az Ineos Grenadier hamarosan testvérmodellt kap egy teljesen elektromos terepjáró formájában, amely a gyártó elmondása szerint 2026-ban kerülhet piacra.