A Fiat kis városi járgányára elkezdték felvenni az előrendeléseket. Aki egyben akarja kifizetni, annak picit kevesebb, mint 8 ezer eurót kell letennie az asztalra érte, de a gyártó kínál más megoldást is.
A Fiat kis városi járgányára elkezdték felvenni az előrendeléseket. Aki egyben akarja kifizetni, annak picit kevesebb, mint 8 ezer eurót kell letennie az asztalra érte, de a gyártó kínál más megoldást is.
Egy olasz karosszériaépítő-műhely mutatta be azt a Fiat 500e variánst, mely lényegében egy kis motorcsónak és egy városi autó keveréke. A Tender2 elnevezéssel ellátott különlegességnek nincs ajtaja, teteje és hátsó üléssora, ellenben fa berakást találhatunk benne minden mennyiségben.
A Fiat a Citroen Ami alapjait felhasználva építette meg a legújabb modelljét, mellyel egyértelműen a trendi fiatalokat szólítják meg. Ez a Topolino, ami 45 kilométeres óránkénti tempóval képes maximum haladni, az elektromos hatótávja pedig mindösszesen 75 kilométer.
Az olasz márka szeretné színesebbé tenni a mindennapokat, ezért leveszi a színpalettáról a szürke minden létező árnyalatát. Persze, a fehér és a fekete továbbra is megmarad.
A Fiat Panda harmadik generációja már 12 éve van jelen a piacon, így önmagában is elég retro jelenségnek számít. Viszont most kiadtak belőle egy limitált verziót, mely szemléletében egészen az 1983-as kezdetekig nyúlik vissza.
A Stellantis a világ egyik legnagyobb autóipari csoportosulása, mely 16 márkát foglal magába. Na de vajon ezek közül melyik jelenleg a legerősebb? Nem pont az, amire a legtöbben gondolnának.
A Fiat sportos márkája arra volt kíváncsi, hogy vajon milyen érzelmeket vált ki az emberekből a versenypályán csapatás pilótaként és utasként is külön megvizsgálva.
A Fiat a 90-es években dobta piacra azt a kisautóját, melyet a városi autózás szerelmesei még a mai napig is emlegetnek. Telitalálat volt minden szempontból, majdnem sikerült is megismételnie az 500-as modell sikerét.
Egy 1990-es Fiat Tipo nem tartozik a különleges klasszikusok közé. Persze egy-egy jobb állapotú példánynak most már kezd feljebb kúszni az ára, de azért még nem beszélhetünk igazán ritkaságokról. Kivéve, ha az adott darab személyesen Nigel Mansell tulajdonát képezte.
A Fiat a legendás 127-es modell utódjaként mutatta be az Uno szériát. A jellegzetes kocka karosszériával megalkotott kisautót sikerült is sikerre vinni, bár ehhez nem kis munka kellett.