
A novemberi Los Angeles-i autószalonon csodálhatja majd meg a nagyközönség a Jaguar XKSS napjainkban készülő szériájának egy-két példányát. A cég azt a kilencet pótolja, amely egykoron egy gyártűzben égett le.
A novemberi Los Angeles-i autószalonon csodálhatja majd meg a nagyközönség a Jaguar XKSS napjainkban készülő szériájának egy-két példányát. A cég azt a kilencet pótolja, amely egykoron egy gyártűzben égett le.
Különleges modellsorozattal hívja fel a figyelmet a márka sportsikereire a Bentley: a Continental 24 a nürburgringi 24 órás versenyen indított versenyautókra hajaz.
Dánia mást is adott az autóstársadalomnak, mint a tervező Henrik Fisker. Ott van például még az Agile Automotive nevű szuper-sportkocsigyártó is. Nem hallottak még róla? Sebaj! Most bemutatjuk az első két modelljüket.
Újra gyártani fogják a Jaguar legendás versenyautóját, a D-Type-ot. Pontosabban az arra épülő Lister-változatot. A méregdrága különlegességből tíz példány készül majd.
Tavaly már megnyerték vele a Le Mans-i 24 órás versenyt, az amerikai GTE bajnokságban pedig remekül ment első évében, idén pedig a WEC sorozaton is indul a Ford GT.
A genfi autószalonon leplezte le a Lamborghini azt a Huracán-változatot, amellyel megdöntötték az eddigi körrekordot a Nürburgringen. A Performante még keményebb, mint bármelyik elődje.
Bemutatták a genfi autószalonon a világ egyik leghíresebb autóversenyzője és az egyik leghíresebb dizájnstúdiójának közös alkotását, a 600 lóerős EF7-est.
Mi az eredmény, ha összehozzuk az autógyártás egyik legendás tervezőműhelyét egy legendás versenyzővel egy kis tapasztalatcserén alapuló közös fejlesztés erejéig? A Pininfarina és Emerson Fittipaldi hamarosan megmutatja!
Még sportosabb és könnyebb, alapvetően versenypályákra szánt, de közúton is használható GT verziót készített a Ford.
A jövő hétvégi tokiói autószalonon két különleges modellel rukkol elő a Suzuki: az Ignis és a Swift sportváltozatával.