
A közúti modell után a versenypályákra szánt változatban is megjelent a 488 GTB, ami turbós motorjával nem erősebb, de gyorsabb az utcai kivitelnél.
A közúti modell után a versenypályákra szánt változatban is megjelent a 488 GTB, ami turbós motorjával nem erősebb, de gyorsabb az utcai kivitelnél.
Feltűnő formájú versenyautót mutatott be a Mazda a Los Angeles-i autószalonon, az RT24-P névre keresztelt prototípussal a Le Mans-i 24 óráshoz hasonló futamokon indulnának.
A britek tudják, hogyan hozzák ki a legtöbbet a hagyományokból és a történelmi értékekből. Ezt bizonyítja, hogy a Jaguar XKS után most egy másik klasszikus modell, az Aston Martin DB4 GT is újra gyártásba kerülhet.
Megerősítette a Seat, hogy jövőre piacra dobja a Leon legizmosabb és legizgalmasabb változatát, a Ford Focus RS vetélytársának szánt Cuprát. A csúcsgép 300 lóerős lesz majd.
Nem teljesen saját fejlesztés volt, félig-meddig csupán egy örökölt projekt, mégis a Citroen egyik legsikeresebb versenyautója lett a ZX Párizs-Dakar változata.
Az amerikai Callaway német leányvállalata vállalta magára a feladatot, hogy új verseny-változatot farag a Chevrolet Corvette-ből.
A 2008-as DKR-t váltja le a következő Dakar-futamon a Peugeot 3008-as alapjaira épített új versenyautója. Hivatalosan Párizsban mutatják majd be.
Az elektromos autók jövőjét és a márka versenysportokban elért sikereit hangsúlyozza egyszerre az a tanulmányautó, amelyet most mutatott be a Peugeot. Az L500 R Hybrid ötszáz lóerős.
A világ legerősebb hidrogénüzemű sportkocsiját mutatta be a Pininfarina a genfi autószalonon, az üzemanyagcellás H2 Speed Concept hamarosan rajthoz állhat.
Bejelentette a Nissan, hogy nem vesz részt a jövő évi Le Mans-i 24 órás versenyen és más hosszú távú futamokon sem a GT-R LM Nismo versenyautóval.