Sport

A General Motors sportautó-fejlesztéséért felelős vezetője, Tony Roma megerősítette, hogy a Corvette következő generációja továbbra is a híres V8-as motorra épít. Az elektromos átállás szerinte csak akkor válhat reális lehetőséggé, ha az új technológia képes lesz túlszárnyalni a jelenlegi hajtáslánc nyújtotta élményt. Addig marad a klasszikus benzines karakter és hangulat, amely évtizedek óta a Corvette egyik védjegye.

Tovább

A Pagani újra bebizonyította, hogy a kreativitásnak és az egyéniségnek nincs határa, amikor bemutatta az egyik legkülönlegesebb Utopia-modellt, amit valaha készítettek. A „The Coyote” névre keresztelt autó nem csupán egy szuperautó, hanem egy különleges megrendelésre készült műalkotás, amely a hosszútávú-versenyzés világából merít ihletet, beleértve a tudatosan alkalmazott „használati nyomokat” is, mintha már több ezer versenykilométer lenne mögötte.

Tovább

Egy McLaren MP4-12C felbukkanása az árverési oldalakon még nem is lenne olyan nagy szám, csak hogy most egyszerre két példány is eladósorba kerül, ráadásul mind a kettőnek komoly előélete van. Az egyik ugyanis Lewis Hamilton, a másik pedig Jenson Button tulajdonát képezte korábban.

Tovább

A brit McMurtry Automotive elképesztő húzással rukkolt el: kis méretű, de extrém teljesítményű villanyautójuk, a Spéirling fejjel lefelé hajtott végig egy speciálisan kialakított platformon, kizárólag a ventilátoros leszorítóerő segítségével, mindenféle mechanikus rögzítés nélkül. Ez az első ilyen demonstráció az autóipar történetében, amely bebizonyítja, hogy a megfelelő technológia mellett nemcsak elmélet, hanem valóság is lehet egy ilyen elképzelés.

Tovább

A Hyundai bemutatta a tavaly leleplezett elektromos városi járgány, az INSTER versenypályára kihegyezett változatát. Egyelőre csak tanulmány az INSTEROID, de idővel felkerülhet a gyártó N-es palettájára is. A Hyundai Szöulban mutatta be legújabb koncepcióautóját, az INSTEROID-ot, amely a vállalat innovációs és formatervezési határainak feszegetésével egy teljesen új megközelítést kínál a sportos elektromos járművek terén. Az […]

Tovább

Az Aston Martin Valhalla a brit gyártó eddigi leginkább vezetőközpontú szuperautója lesz, amelynek brutális teljesítményéről egy 4,0 literes V8-as biturbó motor és három elektromos egység gondoskodik. Az eredmény 1.064 lóerő, ami érdekes módon pontosan megegyezik a Chevrolet Corvette C8 ZR1 teljesítményével. Utóbbi viszont elektromos rásegítés nélkül, egy 5,5 literes, duplaturbós LT7-es V8-assal hozza ezt a számot.

Tovább