A jaguar kötelező ráncfelvarrást végzett az XF modellen, melynek köszönhetően sportosabb lett az összkép a motorpaletta pedig egy mild-hibrid dízellel bővült ki.
A jaguar kötelező ráncfelvarrást végzett az XF modellen, melynek köszönhetően sportosabb lett az összkép a motorpaletta pedig egy mild-hibrid dízellel bővült ki.
Egyre több területen éri támadás a Teslát amiatt, hogy előszeretettel kommunikálják önvezető funkciónak az amúgy ma még vezetést segítő rendszernek számító Autopilot programot. Most az Euro NCAP pontozta le emiatt az amúgy jól működő megoldást.
A Volvo külön almárkájaként új életre kelt Polestar megkezdte az elektromos 2-es modellek kiszállítását. Hiba volt elsietni, máris panaszkodnak a vásárlók a 12 voltos rendszer hibája miatt.
A gyors piaci átalakulás megkövetel néha olyan lépéseket a gyártóktól, amikre pár évvel ezelőtt nem igazán lehetett számítani. Ilyen például az is, hogy a Volkswagen tőzsdére viszi a Lamborghini részvényeket.
Az első kimondottan nagy példányszámban gyártott, szélesebb közönség számára is elérhető elektromos autó volt, de eljárt felette az idő. Még idén abbahagyja a Mitsubishi az i-MiEV gyártását.
A szigorú emissziós szabályozások ugyan alaposan megnehezítik az autógyártók életét, azonban egy új bevételszerzési lehetőséget is megnyitottak azok számára, akik időben felkészültek a nagy mértékű villanyosításra. Ez a CO2 kvóta kereskedelem!
A dingolfingi gyáregység mellett a lipcsei BMW üzem is becsatlakozik jövőre az akkumulátor gyártásba. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyre komolyabban készül a BMW a villanyos átállásra.
A Volkswagen-csoport részéről hiba lenne nem kihasználni a hipermodern és erős Porsche Taycannál alkalmazott padlólemezt és hajtásláncot. A következő atomvillanás az Audi E-Tron GT lesz. Az álcázott autó már a Nordschleifén köröz.
A márka fennállásának 100 éves évfordulója alkalmából jelentett be a Suzuki egy igencsak limitált szériát a Vitarából, mely egyelőre csak Ausztriában vásárolható meg igencsak borsos áron.
Mintegy öt évvel a dízelbotrány kirobbanása után hivatalosan is megkezdődött az autóipar történetének legnagyobb csalásához köthető bírósági eljárás. Először az Audi egykori igazgatótanács elnökének kell felelnie a súlyos vádakra.