
A BMW a fanatikusok régi vágyát teljesíti azzal, hogy felveszi a 3-as kombit is az M-es palettára. Ezzel nemsokára a 3-as széria történetében először szerepel majd a puttonyos változat az „elit” kategóriában.
A BMW a fanatikusok régi vágyát teljesíti azzal, hogy felveszi a 3-as kombit is az M-es palettára. Ezzel nemsokára a 3-as széria történetében először szerepel majd a puttonyos változat az „elit” kategóriában.
Az Opel Crossland jelenlegi generációja nem friss modell, ez érződik is rajta. Természetesen most megkapta a németek új arculati elemeit, de ez vajon segíthet életben maradni az egyre telítettebb szegmensben? Felemás érzelmekkel búcsúzunk a tesztautótól.
A BMW X5 európai szemmel nem számít kis autónak, sőt, a nagyobb SUV modellek közé sorolhatjuk a helyi piacon. Vannak helyek, ahol azonban nem elégszenek meg ennyivel a vásárlók. Ilyen Kína is.
Miközben az Arteon Plug-in hibridet teszteltem, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy tulajdonképpen ugyanúgy viselkedünk, mint galamb a sakktáblán, azaz szétszórtjuk a bábukat a táblára piszkítunk és még győzelmi táncot is járunk örömünkben.
Szépnek szép, Opelnek meg nagyon Opelnek tűnik, ha a jelen idő legütősebb márka-formajegyeit nézem – a Vizor nevű, fekete, meredek peremes maszkot az orrán, a hosszanti gerincet a kagylóhéj-géptetőn, a sallangmentesített, szögletes karosszériát, s a hokiütő formájú nappali fényeket… Ránézésre a legtöbbünknek az ugrik be – kéne.
Nem sokkal azután, hogy a G osztály kapcsán értékesítési szünetet rendelt el a Mercedes, nagyon úgy néz ki, hogy az E osztály esetén is ez a helyzet alakult ki. Egyelőre csak Németországban állították le az értékesítést, mert egyszerűen a jelenlegi helyzetben nem bírják tartani az iramot a vásárlókkal.
A Bentley vezérigazgatója nemrég bejelentette, hogy a márka elektromos átalakulása megkezdődött, a jövőben nem kevesebb mint öt darab villanyos modellre is számíthatnak a vásárlók. Az első hangtalan Bentley tesztelése ráadásul még idén elkezdődik.
A Mercedes a chiphiányból adódó hosszú várakozási idők miatt leállította Európában a G osztály forgalmazását. Most azonban olyan információk szivárogtak ki, miszerint csak a felszereltségi szinteket gondolják újra, majd nemsokára megint megindulhat a rendelések felvétele.
A VW ID.BUZZ tanulmány szinten már megmutatta magát, most viszont közel állunk a szériagyártásra érett változat leleplezéséhez. Annyira, hogy már ki is szivárogtak a villanyos kisbusz belsejéről készült képek.