A Ford hivatalosan is bejelentette, hogy nemsokára bezár a Saarlouis mellett található üzeme, ahol a jelenlegi Focus generáció készül. Nem sikerült befektetőt találni a gyáregység életben tartására.
A Ford hivatalosan is bejelentette, hogy nemsokára bezár a Saarlouis mellett található üzeme, ahol a jelenlegi Focus generáció készül. Nem sikerült befektetőt találni a gyáregység életben tartására.
A McLaren vezérigazgatója egy interjúban árulta el, hogy egyelőre nem foglalkoztatja őket az elektromos szupersportkocsi kérdése. Michael Leiters szerint ugyanis a jelenlegi technológiával túl nehéz lenne egy ilyen autó, így ebben az évtizedben nincs esély arra, hogy piacra dobják a saját villanyos változatukat.
Egy új minisztériumi tervezet szerint a jövőben nem kaphatnának zöld rendszámot a konnektoros hibrid autók, sőt a már kiosztott hatósági jelzéseket is csak a következő műszaki vizsgáig tarthatnák meg a tulajdonosok.
A Renault által még 2004-ben feltámasztott Dacia mára Európa egyik legkedveltebb márkája lett a magánvásárlók körében. Az elérhető árú modellekkel mostanra sikerült átlépniük a nyolcmillió legyártott darabszámos határt is.
A kezdeti nagy fellendülés után nagyon úgy néz ki, hogy érezhetően visszaesett a kereslet a Volkswagen-csoport bizonyos elektromos modelljei iránt. A Volkswagen éppen ezért szünetelteti egy ideig az ID.3 és a Cupra Born gyártását.
A Lexus az RZ 450e elektromos autó kapcsán beszélt először a kerekekkel mechanikus kapcsolatot nem képező téglalap alakú kormányról, ám végül nem került bele a megoldás a széria-példányokba. A japánok azonban nem mondtak még le a megoldásról, éppen tökéletesítik, hogy aztán a jövő autóiban alkalmazni tudják.
A Tesla újabb mérföldkőhöz érkezett, azaz elkészült az ötmilliomodik autójuk. A fehér Model 3 a gyártó kínai üzemében gurult le a szalagról.
A Mini vezetősége jelentette be, hogy az új Countryman mellé felesleges még egy hasonló modell a palettára. Ez természetesen a Clubman pályafutásának végét jelenti.
A Ford még augusztusban jelentette be, hogy dolgozik egy minden eddiginél gyorsabb Mustang szérián, mely GTD néven kerül majd a szalonokba. Most a gyártó elárulta, hogy mitől is lesz olyan ütőképes az autó. Nem csak a motorerő miatt!
Szó sincs pofátlan másolatról vagy autóipari lopásról, a Ford Kínában gyártja a helyi piacra szánt Bronco példányokat.