
Hivatalosan is bemutatkozott az Aston Martin DB11 utódja. A DB12 már nem V12-es erőforrással készül, de ennek ellenére mégis erősebb lett, mint az elődmodell.
Hivatalosan is bemutatkozott az Aston Martin DB11 utódja. A DB12 már nem V12-es erőforrással készül, de ennek ellenére mégis erősebb lett, mint az elődmodell.
A Dodge Challenger a megszokott formájában nemsokára eltűnik a kínálatból, de addig is limitált szériákkal kényezteti a gyártó a vásárlókat. Ilyen a Black Ghost kivitel is, mely Európában is kapható lesz.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az idei Pikes Peak hegyi felfutón nekirugaszkodik a távnak Ken Block lánya is. Most viszont kiderült, hogy szintén ott lesz a tragikus hirtelenséggel elhunyt amerikai fenegyerek özvegye, aki ténylegesen az eredményre fog rámenni az egyik kategóriában.
Nem csak a külső megjelenést rajzolták át a gyáriak, hanem az Opel Corsa megkapta a Stellantis legújabb hajtásait is. Most már nem csak benzines és elektromos, hanem mild hibrid formában is elérhető a kis gömbvillámos.
Egy kisebb kompakt SUV bemutatását tervezi a Lexus pár héten belül. Az LBX a belépő szintet jelenti majd a japán gyártó kínálatába.
Több mint 1500 lóerő és a gyárinál 454 kilóval kevesebb önsúly jellemzi azt a Chrysler Pacifica átalakítást, melyet a SpeedKore tuningműhely egyszerűen csak Baba Yaga elnevezéssel mutatott be. A vasorrú bába testében ebben az esetben még egy démon is lakozik.
A Geely már tavaly is komolyabb összegeket fektetett az Aston Martin márkába, most pedig még egy szintet léptek az ügyben. Immár a márka 17 százalékát birtokolják így a kínaiak.
Amerikában egy illegális közúti kergetőzésnek vetettek véget a rendőrök, ráadásul mind a két autót le is foglalták. Mint kiderült, egy anya-fia verseny zajlott éppen Fresno utcáin.
A Mansory tuningműhely a legtöbb ember számára egyet jelent a méregdrága és kimondottan erős luxusjárgányok eléggé megosztó átalakításával. Pedig, a srácok nem csak ebben a kategóriában alkotnak, hanem kisebb és gyengébb vasakat is előszeretettel kezelésbe vesznek.
A Mini egy különleges limitált szériával tiszteleg a márka versenyzői múltja előtt. A John Cooper Works 1to6 Edition egyben valószínűleg az utolsó Mini lesz, amit manuális váltóval lehet megvásárolni.